Carp24

A pontyhorgászat nem csak bojlishorgászat! Sokkal több...

Egy év a tározón – Pontycentrum a Tisza tavon 1. rész

Az idei év elején a Pontycentrum csapatának több tagja is úgy gondolta, hogy horgász túráinak nagy részét a hatalmas kiterjedésű Tisza- tavon fogja eltölteni. Ebben a kétrészes írásban azt szeretnénk megmutatni, hogy is sikerült ez elsőre, illetve az eddigi tapasztalatainkból leszűrve reméljük, hogy némi segítséget is tudunk majd nyújtani az idelátogatóknak.


A kezdetek

Csapatunk tagjai 2014 év végén találkoztak először a tározót működtető vezetőséggel a behúzós horgászat lehetőségeiről érdeklődve. Több megbeszélést, terepszemlét is tartottunk, javaslatokat tettünk, gondolatokat is cseréltünk, amelynek a végén 2016 januárjától 20 db, kijelölt helyen megkezdődhetett a horgászat, próbaként tekintve az első esztendőre. Mivel a lehetőségek így csak az adott helyekre korlátozódtak, ezekből próbáltuk kihozni a maximumot.


Új kezdet a tározó életében


A behúzásra jogosító horgászhelye

Hol horgásszunk?

Többször körbe autóztuk az állásokat, melynek a legnagyobb előnye akkor van, mikor a tározót téli vízszintre állítják, és olyan helyeket is láthatunk, amelyet máskor nem. Rengeteg információt gyűjthetünk, mely a későbbiekben nagyon fontos lehet! Egy fényképező, toll, papír, és már is meg tudjuk könnyíteni a helyzetünket ha, tudjuk, mire számíthatunk. Magát a tározót úgy kell elképzelni, mint egy döntött fürdőkádat: a Tiszavalki- medence a leglaposabb rész, majd folyamatosan haladva mélyül, így érünk el a végéig, az Abádszalóki- medencéhez, ahol a legnagyobb az átlagmélység. Útja során azonban rengeteg mindent magába foglal ez az elképesztő méretű terület: élő és Holt-Tisza, holtágak, morotvák, kisebb patakok, folyók, kubikgödrök, elárasztott gyümölcsösök, szigetek, óriási töklevelesek, hínármezők megannyi horgászlehetőséggel és páratlan szépséggel!


A több ezer lehetőség...


...kapujában

Tervünk a következő volt: tavasszal mindenképp a sekély, laposabb részek kerülnek majd előtérbe, majd ahogy melegszik az idő, a mélyebb részek fele kezdünk orientálódni, és a novemberi vízeresztésig ezeket fogjuk vallatni. A hosszas készülődés után nagyon vártuk már a tavaszt, hogy végre a parton lehessünk!


Tavaszi sekély pálya. Első körben ezt választottuk


Indul a szezon!

Március 26-án kezdődött meg a tározó duzzasztása, és április első napjai Hadnagy Sanyit már a vízparton találták. Táborát egy tagolt, nádasos helyen állította fel, a Poroszlói- és Sarudi medence találkozásánál. Az elszánt pontyozót szép, tavaszias idő fogadta, de az időjárás még elég hűvös volt, a víz pedig csak nagyon lassan melegedett. Sanyi korábban remek fogásokkal hívta fel magára a figyelmet, köztük két húsz feletti tövessel melyet ugyanazon (!) a napon fogott. Ezzel örökre beírta magát a Tisza- tó és hazai pontyozás nagykönyvébe! A tavaszi pecán Sanyi több halmozgást is megfigyelt. Látott harcsát és pontyot is, de kapást nem sikerült kicsikarnia. A jég az utolsó napon tört meg, pakolásnál egy nyolc kilónál nagyobb tőponty díjazta az erőfeszítéseit. Csalinak a CC Moore idei év újdonságát a Pacific Tuna-t használta. Egész héten variált a helyekkel, a csali kombinációkkal és az előkékkel, a becsülethal így mindenképp járt neki. Példamutató az elszántsága és kitartása, sosem szabad feladni, pláne egy hatalmas és rapszodikus vízen!


Csapatunk soraiból elsőként Sanyi vette üldőzbe a tározó tavaszi uszonyosait


Elszántságát siker koronázta, hisz a kedvezőtlen körümények ellenére sikerült egy pontyot fognia

Két héttel később Boros Tomival vágtunk neki a hétnek, tele reményekkel. A Pontyvilág júliusi számában már találkozhattak az olvasók túránk beszámolójával, mely örökre emlékezetes marad számunkra: több mint negyven kapásból számtalan 10-15kg közötti pontyot sikerült megmeríteni. A kifogott példányok közül négy darab hal meghaladta a 15 kilogrammot, egy 19kg-os a bandanaggyal az élen. Személy szerint eddig ez volt életem legkedvesebb fogása, noha fogtam már ettől nagyobbakat, de még is ő viszi a pálmát! Csalinak a Pacific Tuna és az Odyssey XXX volt a nyerő, de házilag gyúrt fűszeres csali is igen hatékonynak bizonyult. Az egyesület kezelői is nagyon boldogok voltak ettől a remek kezdéstől, sőt, egy évközi értékelőjükben még a földművelési miniszternek is megmutatták, aki szintén gratulált a fogásokhoz! A víz folyamatosan melegedett az ottlétünk alatt, de két napig pedig viharos északi szél borzolta vizet. Minden bizonnyal ennek köszönhettük kapásainkat, mert a pontyok zömét ebben az időszakban fogtuk. Egészen elképesztő volt!


Boros Tomival...


....egy parádés pontykavalkádban vettünk rész


A Pacific Tuna...


...és az Odyssey XXX nagyon fogósnak bizonyult...


...de a saját készítésű fűszeres bojli is népszerű volt a pontyok körében

A Tisza tóra április 25- én érkezett meg Bordás József kiegészülve csehországi ismerősökkel, barátokkal, akiket teljesen lenyűgözött a hely. Kicsit feljebb, a Sarudi medence egy nyílt részét választották maguknak. Az ottlétük alatt egy markáns hidegfront érkezett. Az éjszakai mínuszok alatt visszahűlt a víz, így több napos kapástalanság után a mélyebb részre költöztek, a Szalóki- medencébe, hátha a halak is odahúzódtak. Sajnos nem így történt, egy kölyökpontyot és két keszeget leszámítva egész héten érintetlenek maradtak a jelzők. Az alig 10 fokos víz miatt nehéz helyzetbe kerültek, de nem hátráltak meg, hanem már a következő alkalmat fontolgatták.


Józsinak a tavaszi évadnyitó sajnos nem jött össze, a nyár és az ősz viszont annál inkább

Nyári forróság, viharok

A tavaszi pontytilalom ideje alatt nem csakhogy elvinni tilos uszonyos barátainkat, de horgászni sem lehet rájuk, ami egyébként végső soron nagyon példamutató magatartás a tározó vezetőségétől. Az ívást követően folytathattuk tovább a horgászatainkat. Bár a nyár nem a legjobb pontyos időszak, hisz a víz hőmérséklete 25 fok körül már nemcsak meleg, hanem telis-tele van természetes táplálékkal is (ami erre a vízre hatványozottan igaz). További zavaró tényező még a rengeteg turista és a csónakos horgász, de egyéb vízi sportot űzőkkel is találkozhatunk. Egy- egy hidegfront betörést azért elcsíphetünk, ami minden bizonnyal nagyon jó lehet. Boros Tomi június közepén a párjával látogatott el a tavaszi sikereink helyszínére, de „Hot Spot” most nem volt olyan adakozó, mint legutóbb. A hatalmas vízinövény tömeg nagyon megnehezítette Tomi horgászatát. Ráadásul a fűszeres csali a keszegek körében is igen népszerűnek bizonyult, de azért néhány kisebb pontyot és egy 13 kg tövest azért így is sikerült fognia. Július közepére egy markáns frontot ígértek a kánikulai napok közé.


A nyár nem éppen a legjobb időszak, de egy front betörés előtt bármi megtörténhet

Július közepére egy markáns frontot ígéretek a kánikulai napok közé. Laci barátommal nekivágtunk a kalandnak. Nem gondoltuk, hogy szó szerint tényleg kaland lesz, méghozzá nem is akármilyen. Célpont a Szalóki- medence volt. Rekkenő hőségben kezdődött a peca, a forróság napközben szinte elviselhetetlen volt. Éjszaka és hajnalban viszont voltak kapások, igaz nem a nagyok közül, de hihetetlen élmény volt napfelkeltekor a tükörsima vízre menni, melyet csak a csónak siklása tör meg, mindezt több ezer hektáron! Mindegy mekkora hal küzdött a zsinór végén, mert többek között ezekért a pillanatokért érdemes pontyhorgásznak lenni! Egy 12 kg-os fekete színű ponty volt a legnagyobb.


A Tisza tavi napfelkelte szinte teljesen magával ragadja a parton ülőt

Cimborám is megfogta első halait, minden egészen jól indult, de ekkor megérkezett a vihar, melynek epicentruma éppen fölöttünk volt! Mondanom se kell, a vihar kellős közepén egy óra alatt(!) az összes boton kapás volt. Megfogni esélytelen volt őket! Az ítélet idő nagyságát jelzi, hogy a legközelebbi településen összedőlt egy major, azonban sátraink jól bírták a strapát.


Jön a vihar

A pecát folytatva, új nehézségekkel kellett szembenéznünk. Tele volt előttünk a placc apró tuskókkal, gallyakkal, amelyeken borotvaéles vándorkagylók csücsültek. Több elakadás, zsinórszakadás, halvesztés után miután igazán bele melegedtünk volna halfogásba jött a következő vihar: ez sem volt kisebb az előzőnél. Végül az időjárás teljesen ellehetetlenítette a horgászatot. Az egy hetes mandátum hamar lejárt, így átadhattuk a helyet Józsinak és Sanyinak, valamint a pár napos dobálásra érkező Pataki Gergőnek. A tapasztalatainkat megosztva velük sok sikert kívántuk nekik. Igyekeztünk belőni, meddig tarthat az akadós rész, mely, mint később kiderült, (a tározó feltöltése előtt) almáskert és mogyoróbokros terület volt, és sajnos maradt belőlük bőven a víz alatt, mind a mai napig.


A viharos körülményeket a rengeteg kagyló is nehezítette...


...amelyek óriási tömegben voltak jelen


Gally a víz alól, vándorkagylókkal

Gergőnek a három eltöltött éjszaka folyamán dobva is sikerült egy kisebb pontyokat fogni, egy nagyobbacska pedig az akadó sorban lelt menedéket. De ez is mutatta, a partról is érdemes kísérletezni. A srácok is találkoztak a horogmarasztaló helyekkel, azonban kicsit többet kutakodva, újabb helyekre horgászva szép fogásokat értek el, bár néhány hal azért tőlük is meglépett. Gyönyörű pontyokat fogtak egészen 16 kilóig, amely a kánikulában igazán remeknek mondható!


Gergő jó szokásához híven kizárólag partról próbálta meghódítani a tározót


Józsi sikert- sikerre halmozva...


...szebbnél-szebb pontyokat csalt elő...


...a nyári forróságban


A napi egy kapás bőven elegendő volt


A pontyok kizárólag csak naplementekor táplálkoztak

Itt találkoztunk először Abádszalók város alpolgármesterével, Kovrig Zoltánnal, aki a sporthorgászat elkötelezett híve, és mindent megpróbál tenni a jövőben is azért, hogy a tározón is egyre nagyobb teret kapjon ez a szemlélet. Köszönet érte neki, és köszönet a rengeteg hasznos információért! A nyári horgászat csapatunknak hamar elrepült, sok tanulságot maga mögött hagyva. A naptár lapjai pedig lassan az őszhöz kezdtek közeledni, ami véleményünk szerint az egyik legjobb a pontyhorgászatban. És hogy mennyi meglepetés is történhet egy ilyen helyen, arra még mi sem gondoltunk…

Tisztelettel Czifra Antal és a Pontycentrum

Trakker pólók