Carp24

A pontyhorgászat nem csak bojlishorgászat! Sokkal több...

Egyesületi vizek - kontra magántavak

Lassan örök vita téma marad, hogy magántó, vagy természetes víz? Pedig ha jól átgondoljuk, rengeteg természetes víz van magánkezelésben is, csak ezekre valahogy rá lett sütve egy olyan bélyeg, ami bizonyos szinten megpróbálja leértékelni az adott vizet. Ez igen nagy hiba!

Az elmúlt években egyre több víz magánkezelésbe került, - és ha megfelelően van üzemeltetve, gondos gazdája van - jó esélye van arra, hogy nem jut úgy a lepusztulás lejtőjére, mint ahogy sok régen híres vizekkel történt meg ez. Sok tulajdonos szívvel lélekkel üzemeltet egy-egy ilyen horgászvizet, és hoz olyan saját szabályokat, amivel valóban meg is védi a halállományát. Sajnos azok a horgászegyesületek döntő többsége, - ahol a nem éppen sporthorgásznak nevezhető tagoknak beleszólási joga van a horgászrendek kialakításába - ezt nagyon kevés eséllyel tudja csak megvalósítani, mivel a közgyűléseken szavazók többsége nem a jövőért tenni akaró kategóriába tartozik, és ha nem is tűzzel-vassal, de egy nem szavazattal mutatja ki hovatartozását.


Csernobili állapotok egy valamikor szebb napokat látott kelet-Magyarországi bányatavon.

Igen sok legendás, az elmúlt évtizedekben komoly méretű halaknak otthont adó vizek kerültek így a feledés homályába. Eltűntek a nagyhalak és mára már csak a mérhetetlen mennyiségű törpeharcsa, jobb esetben a helyi kezelő által telepített kettő-négy kilogramm közötti pontyok adják a horgászzsákmány jelentős részét.  Természetesen ezeknek a telepített halaknak  igen kevés az esélyük kapitális méretűre nőni, mivel a vízpartra kilátogató horgászok jelentős része nem azért fogja meg a három kilós pontyot, hogy visszaengedje. Pláne így karácsonyhoz közeledve.

 

Egyesületek által kezelt vizeken…

Teljesen mindegy, hogy most itt milyen jellegű vízről beszélünk, legyen szó holtágakról, bányatavakról vagy víztározókról. Nem a víz jellege a lényeg, hanem az, hogy milyen szemléletben van – volt – kezelve a víz. Javarészt elszomorító a helyzet, de szerencsére vannak kivételek – még ha kevés is – ahol eredményesen lehet pontyra és akár nagypontyra is horgászni. Az utóbbi években jó pár előrelátó egyesületi vezetés időben kapcsolt, és vezetett be olyan helyi szigorításokat, melyben korlátozták az elvihető halak számát és meghatároztak egy felső súlyhatárt. Az ilyen vizeknek – szemléletváltás és megfelelő halőrzés mellett – kell, hogy jövőjük legyen. Az esélyeket még növelhetik azzal is, hogy egyes telepítések alkalmával sikerül beszerezniük olyan méretű halakat is, amely a felső súlyhatárt jelentősen túllépik, és ha valóban megfelelő védelmet kapnak, így akár még olyan horgászvizek is kialakulhatnak belőlük, ahova szívesen mennek le a horgászok és egyre komolyabb eredményeket is el tudnak érni.


Szeméttengerben táplálékot kereső vadkacsa. Magántavakon ilyen látványra nem kell számítani.

De sajnos jelenleg az egyesületek által kezelt vizek döntő többsége nem erről szól. Igencsak száraz tény, hogy nagyon sok helyen még mindig inkább horgászgazdálkodás folyik halgazdálkodás helyett. Leegyszerűsítve ezt a mondatot: legyen jó sok tag, akik befizetik a területi jegyek árát, aztán abból lesz valamennyi telepítés, aminek jelentős részét pár hét alatt (vagy csak pár nap alatt) úgyis kifogják és hazaviszik, majd megy a siránkozás a következő telepítésig. És ez nagyon sok vízen így megy hosszú évek óta! Talán annyi különbséggel, hogy a néhai nagyobb halakat is szép lassan kitakarították a vizükből, és hogy tetézve legyen a keserűség, még erre rátehet egy lapáttal az is, hogy egyre több helyen olyan mértékben szaporodott el a törpeharcsa, hogy már-már képtelenség a jelenlétük mellett horgászni. Természetesen ezek gyérítése is csak tessék-lássék módon történik, ha egyáltalán történik ilyen fajta tevékenység.


Ahol megjelenik a törpeharcsa, ott kíméletlenül el is szaporodik. Kiírta lehetetlen, de a gyérítésre kötelezni kellene minden vízkezelőt.


Inkább már magasles, mint horgászmóló. A helyi horgászegyesület impotenciáját tükrözi az évek óta pusztuló állapot.

 

… és a bojlis vizeken

Nagyon kevés olyan magánkezelésben lévő bojlis víz van, ahol az üzemeltető megfelelő párhuzamot tud kialakítani a bevételszerzés és halai megvédése között. És valóban nem könnyű úgy megfelelő nyereséget produkálni, ha csak pár horgászhelyet alakítanak ki egy harminc-negyven hektáros vízen. Viszont ha tíz méterenként horgászok ülhetnek, akkor meg álszentség halvédelemről beszélni! Azért legyünk tisztában azzal, hogy ezek a vizek kivétel nélkül üzleti vállalkozások, és ebből adódóan egyértelmű, hogy a tulajdonosa a nyereség reményében üzemelteti. Nincs is ebben semmi kivetnivaló, és nem kell elítélni ezeket a vizeket egészen addig, ameddig szabályosan működik és halgazdálkodásokból származó halakat telepítenek bele. Viszont abban az esetben nagyon érdekes lesz egy-egy ilyen tó megítélése, mikor „bizonyíthatóan” kiderül, hogy a környező egyesületi vizekből összelopott halak úszkálnak a benne.


Ha 1995-ben nem kerül magántulajdonba az Ecsédi vég-tó, akkor jelenleg is olyan halállománnyal rendelkezni, mint napjainkban? Erősen kétlem.

Nagyon sok kezdő, vagy kevés szabadidővel rendelkező horgász keresi fel ezeket a vizeket, mivel az aránylag nagy halsűrűségnek köszönhetően gyorsan lehet kapást elérni és ráadásul a legtöbb ilyen vízen, minden kényelemmel adott egy-egy pár napos horgászatra. Az más kérdés, hogy sok ilyen vízen már nem a húszpluszos a ritka hal, hanem az, amelyiknek még épp a szája, már ha egyáltalán van még neki szája. Sajnos az internetes közösségi oldalakon lehet látni számtalan elrettentő példát, amin egy-egy jóérzésű horgász összeráncolja a szemöldökét.


Ennek a halnak most szerencséje volt, hogy olyan horgász horgára akadt, aki nem a „hely néphagyományok” szellemében horgászik.


Lakos Robi gyönyörű tövese az újszegedi Holt-Marosból. Vajon hány és hány húshorgász horgát kellett elkerülnie, hogy ilyen méretűre nőhessen?

 

És akkor akár nagyhalra hol tudunk horgászni?

Nagyon egyszerű a válasz. Ott ahol van is nagyhal. Hiába vetünk be minden trükköt, hiába horgászunk a legjobb csalikkal, olyan vízen soha nem fogunk harminc pluszos halat fogni, ahonnan még húsz kilogramm feletti sem került ki soha az életben. Azt hiszem ez a mondat több mint logikus. És hogy ezért utaznunk kell sok esetben száz és száz kilométereket? Igen! Ha nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, hogy a közvetlen közelünkben találjunk olyan vizet, ami kapitális méretű halaknak is otthont ad, akkor el kell utaznunk. A hal nem fog hozzánk utazni! Az álmaink érdekében mindent meg kell tennünk azért, hogy el is érjük azokat.


 

Trakker pólók

Friss cikkek